• A villamos is fényárban úszik – 5 + 1 ünnepi jármű!

    Az utóbbi hetekben egyre inkább a közelgő karácsony lázában ég minden. Ünnepi ételek kerülnek az asztalra, az állatok legszebb ruhájukat öltik fel, az utcák fényárban úsznak és mindenfele adventi vásárokba botlunk. Hogy is maradhatnának ki a sorból a járművek? Nézzük tehát hol, s hogyan öltöznek ünnepi díszbe a tömegközlekedési eszközök!
     

    Budapest – fénylő szerelvények

    Fénylő villamosokkal, de még ledes kivilágítású trolival is utazhatnak idén a budapesti utasok. Összesen 3.500 méter hosszú fényfűzérrel és 39.200 ledes izzóval feldíszített villamos közlekedik a városban – a pesti rakparton és egyes budai szakaszokon is. A részletes menetrendet itt találja.
     
    Budapesti fényvillamos
     

    Debrecen is fényárban

    Debrecen utcáin először idén indul fényvillamos. Az első adventi járműre december 1-én szállhattak fel az utasok és egészen január 6-ig utazhatnak rajta. A járat a Kossuth térről indul a Nagyállomás irányába, ezt követően egy teljes kört tesz a vonalon. A fényvillamos minden nap üzemkezdettől 6 óráig, illetve 16 órától üzemzárásig jár. A fényvillamosok sem kivételek a jegyvásárlás alól, normál díjszabás szerint használhatóak. Ahogy más tömegközlekedési eszközök esetében, itt is pótdíj fizetendő jegy, illetve bérlet nélküli utazás esetén.
     
    Debreceni villamos
     

    Suhanó fények Miskolc utcáin is

    Az adventi villamosról a miskolciak sem maradhatnak le. A fénylővillamos december 7-től, egészen január 6-ig közlekedik a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között. A fénylő csodán kizárólag érvényes jeggyel, bérlettel vagy utazásra jogosító okmánnyal lehet utazni. A jármű minden nap üzemkezdettől reggel 6 óráig, illetve üzemzárásig jár a teljes villamos vonalon.
     
    Miskolci fényvillamos
     

    Bécs – fenyődíszes villamosok

    Bácsben november 30-tól december 22-ig közlekedik nosztalgia fényvillamos. A szomszédos főváros villamosa 13:00 és 18:00 között jár a Karlsplatz-Schwedenplatz-scgottentor-Rathaisplatz-Karsplatz útvonalon. A kicsike járműn 4 euróért lehet utazni.
     
    Díszes villamosok
     

    Pozsony – ingyenes fényvillamos

    A szlovák fővárosban idén december 5 és 23 között közlekedik az adventi fényekbe öltözött villamos 4 órától – minden órában. A pozsonyi villamoson való utazás díjtalan.
     
    Pozsonyi villamos
     

    Newport Beach  – csillogó hajók

    Newport Beach az Egyesült Államokban, Kaliforniában, Los Angelestől körülbelül 45 percnyi autóútra délre található. A hagyomány a városalapítással (1906) nagyjából egy időben, valamivel több mint 100 éve kezdődött. A minden évben megtartott Christmas Boat Parade keretében, fénylő hajók közlekednek a település menti öbölben, 23 km-nyi vízi úton. Mintegy 200 féle járműt csodálható meg az ünnepség alatt: kisebb kenuk, hajók, de hatalmas értékű luxusjachtok is feltűnnek a vizen.
     
    Newport hajók
     

    Backpol – a fénylő város

    Az Egyesült- Királyság nyugati partján található Blackpool-ban 1879 óta, miden évben fényfesztivált rendeznek. A fesztivál egyébként a világ legnagyobb ingyenesen látható fényshowja, az utcák, az épületek és még a járművek is ünnepi kivilágítást kapnak. Itt azonban nem advent idején, hanem ősszel rendezik meg az eseményt. 2014-ben – 73 napon keresztül – augusztus 29-től november 9-ig úszott különleges fényárban a város.
     
    Blackpool fényfesztivál